2017. szeptember 28., csütörtök

Colleen Hoover és Tarryn Fisher - Soha, de soha 2.

Colleen Hoover és Tarryn Fisher - Soha, de soha 2. (never never)

Vigyázat, erősen spoileres terület következik!




A könyv fülszövege:

"
Soha ne hagyd abba! Soha ne felejts!

Silas versenyt fut az idővel, ahogy egyre több igazságra derül fény, miközben más szálak összekuszálódni látszanak. Ráadásul most már magasabb a tét, ahogy Silas kezéből egyre inkább kicsúszik az irányítás, és mások kezdik gyanúsnak találni a viselkedését. Charlie bajban van, így hát neki kell áthidalnia a szakadékot a múltjuk és a jelenük között. Mert valahol a „szeretlek”-ek meg a „soha, de sohá”-k között ott rejtőzik az igazság, amiről egyelőre elképzelésük sincs, mégis meg kell találniuk."




Személyes vélemény:
Az első gondolatom, miután elolvastam: "Mi ez a függővég??!".
A második gondolatom, miután elolvastam: "Miért volt ilyen rövid?" :(

Az első könyv is 48 órát írt le, és ez is. Mégis, ez rövidebb volt, és egy kicsit más volt a hangulata is. Pedig kb. ugyanarról szólt az előző kötet, mint ez is: Silas és Charlie próbálják összekapargatni az emlékeiket, és próbálnak rájönni, hogy mi is történik velük.

Nincsenek kimondottan új teóriáim, csak azok, amiket az elsőnél leírtam.
(
1. Valami mentális betegség, pl. Alzheimer-kór
2. Valami erős stressz vagy lelki gond. Valami, amin nem tudják túltenni magukat, és az agyuk úgy próbálja helyretenni a dolgot, hogy törli az emlékeiket.
3. Valamiféle átok -> Gondolok itt a Rák nevezetű lányra. (Lehet, hogy ő egy szektás, és megátkozta Charlie-ékat, amiért kigúnyolták őt, vagy valamit vétettek ellene korábban)
+1. Valami szer/gyógyszer hatása alatt vannak)

Bár azt hiszem, hogy az 1. teóriát kizárom. Valószínűbbnek tartom, hogy valamilyen szer hatása alatt állnak.

Ebben a kötetben összeállt pár dolog, választ kaphattunk pár kérdésre. Pl:
- Rák és az anyja kapták el Charliet, és valamilyen oknál fogva begyógyszerezték.
- Brian és Avril testvérek.
- Rák Charlie-ék volt háza miatt fél a lánytól.


De továbbra is rengeteg kérdés maradt lezáratlan:
- Miért ismétlődik pont 48 óránként a memória-törlés?
- Mi történhetett október 4.-én?
- Mivel tudnák ezt megállítani?
- Kinek van ehhez az egész memóriatörléshez köze?
- Mit tett Silas, hogy az ágyneműje véres volt? Bántott valakit, hogy védje Charliet?
- Vajon a következő kötet elején hogy fognak reagálni a főszereplők?

Nagyon, nagyon remélem, hogy a befejező kötetben végre kiderül minden. Hogy fogom kibírni, amíg megjelenik magyarul? :'(





2017. szeptember 27., szerda

Elle Kennedy - The mistake - A baklövés (Off-Campus 2.)

Elle Kennedy - The mistake - A baklövés 

Vigyázat, erősen spoileres terület következik!


A könyv fülszövege: 

"A srác nem csak a pályán szeret játszani… 
Az egyetemista John Logan bármelyik lányt megkaphatja. A hokicsapat sztárjaként az élete csupa buli és csajozás, ám lefegyverző mosolya és laza stílusa valójában csak álca, amivel a diploma után rá váró évek miatti keserűségét leplezi. Szexi kalandja az elsőéves Grace Iversszel egy időre feledteti vele a gondokat, de egy meggondolatlan lépés miatt elveszíti a lányt, és utána kemény erőfeszítéseket kell tennie, hogy bebizonyítsa, megérdemel egy második esélyt.
De ezúttal kemény ellenféllel találja szemben magát… 
A rosszul sikerült első év után Grace immár idősebben és érettebben tér vissza a Briar Egyetemre. Úgy érzi, végre sikerült elfelejtenie a nagyképű hokist, akinek majdnem odaadta a szüzességét. Már nem az a szende, csendes kislány, akit Logan annak idején megismert. Ha a srác azt hiszi, hogy ő is engedelmesen hanyatt vágódik neki, mint a többi csaj, hát nagyon téved. Ha vissza akarja kapni, küzdjön meg érte! Ezúttal Grace veszi kezébe az irányítást… és nem lesz szívbajos. "




Személyes vélemény: 

Amint befejeztem az előző kötetet, szinte azonnal elkezdtem ezt a könyvet olvasni. Mivel nagyon tetszett, amit az írónő korábban felépített (helyszínek, karakterek, helyzetek), ezért reméltem, hogy ez a könyv az előzőnek a folytatása lesz.
Tulajdonképpen az. Csak nem úgy, mint, ahogy gondoltam. :D

Az első könyvben megszerettem a két főszereplőt: Hannah-t, és Garrett-et. És mivel számomra olyan fél-lezárás volt, ezért reméltem, hogy ha nem is ők lesznek a főszereplők, de fontos szereplők lesznek a könyvben, esetleg pár fejezet az ő szemszögükből fog íródni.
Ilyen szempontból csalódtam, amikor elkezdtem olvasni, mert Logan és Grace szemszögéből íródott csak a könyv. És számomra (eleinte) nem volt szimpi egyikük sem.
Logan egy beképzelt nőfaló bunkónak tűnt, Grace meg egy tesze-tosza csajnak, akinek nincs saját véleménye.
Ezért az első 100-120 oldalt szabályosan szenvedés volt olvasni. Egyszerű kavarásnak tűnt, ami köztük van, szex nélküli szexszel. Így tudnám a legkifejezőbben leírni: egyáltalán nem tetszett. "Visszavágytam" az előző könyvhöz, és azokhoz a szereplőkhöz.
Hál' Isten kitartottam és továbbolvastam. Megérte :)

Ahogy telt az idő, teltek a hónapok, úgy egyre jobban megismerhettük a két főszereplőt. És amikor újból találkoztak, és Logan elhívta randizni Grace-t, és ahogy próbálta jóvátenni az áprilisi baklövését... Na, akkor zártam őt a szívembe. Akkor értettem meg igazán, hogy ő nem az, akinek a történet elején gondoltam. Sokkal összetettebb, érzékenyebb pasi, mint akinek első látásra tűnik.

Grace is sokat változott a hónapok alatt. Már nem félt másoknak nemet mondani, szembeszállni másokkal. Nagyon nagy karakterfejlődés! (Kalapemelés)

Amikor a könyv végére értem, olyan érzésem volt, hogy ez egy tökéletes szerelmi történet. Nagyon realisztikusan mutatja be egy kapcsolat változását, annak különböző szakaszait.
Bár a vége előtti összeveszés nekem egy kicsit sok volt, hogy Grace besértődött Logan egyik meggondolatlanul kimondott mondata miatt. Ezt eléggé sárkánykodásnak éreztem :D Ezt leszámítva nagyon tetszett a könyv :)

U.i.: Nem tudok dönteni, hogy Logant vagy Garrettet imádom jobban :D :P

2017. szeptember 21., csütörtök

Elle Kennedy - The ​Deal – Az üzlet (Off-Campus 1.)

Elle Kennedy - The Deal - Az üzlet

Vigyázat, erősen spoileres terület következik!

 
A könyv fülszövege: "A lány egyezséget köt a fősuli rosszfiújával…
Hannah Wells végre talált valakit, aki megdobogtatja a szívét. Bár az élet más területein magabiztosan mozog, a szex és a csábítás nem éppen erős oldala. Ha fel akarja hívni magára a kiszemelt srác figyelmét, ki kell lépnie a komfortzónájából, és elérni, hogy észrevegyék …még ha ezért korrepetálnia kell is a hokicsapat idegesítő, gyerekes és beképzelt kapitányát egy álrandiért cserébe.
…ami jobban sül el, mint remélte.
Garrett Graham egyetlen álma, hogy a diploma után profi hokijátékos legyen, de a zuhanó tanulmányi eredménye miatt mindent elveszíthet, amiért eddig olyan keményen dolgozott. Ha a csapatban maradás ára, hogy segít egy cinikus csajnak féltékennyé tenni egy srácot, hát legyen. De amikor egy váratlan csók életük legvadabb szexébe torkollik, Garrett hirtelen ráébred, hogy a szerep, amit játszik, nem neki való. Most már csak Hannah-t kell meggyőznie arról, hogy a fiú, akire vágyik, nem más, mint ő maga."


Személyes vélemény: Már régóta szemezgettem ezzel a könyvvel. Nagyon jó véleményeket olvastam róla moly-on, ezért is el akartam olvasni minél előbb :D Sajnos mostanság nem sok időm volt, ezért nem úgy haladtam az olvasással, mint terveztem... Így kialakult egy várólistám, de ez a könyv az első 10-ben volt. Amikor meg moly-on  megláttam, hogy ennek a kihívása nemsokára lejár, akkor úgy döntöttem, hogy eljött az idő, hogy elolvassam végre ezt a könyvet :D

Hannah karakterét az elején nagyon bírtam. Igazi szókimondó, belevaló csaj, aki nagyon szerény, de mégis poénos. Viszont a végén, amikor szakított Garrett-el csak azért, mert az ő apja megzsarolta, na ott utáltam meg kicsit. Miért kellett emiatt hazudnia a szerelmének? Aztán meg csodálkozott, hogy szerelmi bánata van, és utólag azt mondta, hogy önfeláldozó akart lenni. Hát, ez szerintem nem az a kategória :D

Garrettel meg fordítva voltam. Eleinte egy beképzelt bunkónak gondoltam, aki csak a szexre meg a hokira gondol, és semmi más nem érdekli őt. De ahogy megismerhettük őt, meg a történetét, rájöhettünk, hogy ő valójában egy lelkileg sérült, magában kételkedő, érzékeny, meleg szívű srác.
És ezzel Garrett Graham lett az egyik kedvenc könyves pasim :D

A történet íve egy kicsit kiszámítható volt (nem vártam a happy end előtti mélypontot). De miután elolvastam a könyvet, nem volt olyan érzésem, hogy ez egy klisés könyv volt. Mert az írónő beletett valamit, amitől nincs az olvasóban olyan érzés, hogy megint egy tucat könyvet olvasott el.
És ez a valami a humor. A szókimondó, pimasz humor.
Miközben olvastam a könyvet, volt, hogy a vonaton félig-meddig hangosan felnevettem egy-egy résznél, majd körbenéztem, hogy hányan bámulnak :D Annyira magával ragadott a könyv, hogy sokszor el is felejtettem, hogy nyilvános helyen vagyok, és csak faltam az oldalakat.

Az erotikus részek volt, hogy a semmiből jöttek. Az előző oldalon még poénkodtak, szivatták egymást, a következőben meg olyanok voltak leírva, hogy az olvasó belepirult, hogy ilyen ÍGY leír az írónő. Van egy stílusa, az biztos.
Ez volt, hogy zavart, és soknak éreztem (pl. hálaadás után a kocsiban), de volt, hogy megfelelőnek éreztem a leírást, és a hatást is (amikor először próbálkoztak).

Összességében nagyon tetszett. Imádtam, hogy az egész könyvet átitatta a humor, és ezáltal jobbá tette a napjaimat, amikor egy fáradt nap után hazafele tartva a bkv-n olvastam, és vigyorogtam. :D
(Annyira tetszett a könyv, hogy miután befejeztem, egyből elkezdtem olvasni a második részt. :) )


2017. szeptember 9., szombat

Maggie Stiefvater - The ​Raven King – A Hollókirály

Maggie Stiefvater - The ​Raven King – A Hollókirály
Vigyázat, erősen spoileres terület következik!



A könyv fülszövege:

"Óvakodj az élőktől! 
Ne bízz a holtakban! 
Gansey már évek óta egy eltűnt király nyomait kutatja, és szép lassan a barátait is bevonja a küldetésbe: Ronant, aki álmokat rabol meg; Adamet, aki elérte, hogy más rendelkezzen az élete fölött; Noah-t, akinek már nincs is igazi élete; és Blue-t, aki szerelmes Gansey-be… miközben jól tudja, arra rendeltetett, hogy megölje a szerelmét. 

A végjáték megkezdődött. Az álmok és a rémálmok egybefolynak. Szerelem és veszteség elválaszthatatlanná válnak. És a keresés már nem egy konkrét útvonalra szorítkozik. 

A Kirkus Reviews ezt írta a Hollófiúk-sorozat előző darabjáról (Kék liliom): „Ez a párját ritkító sorozat várhatóan viharos végkifejlettel zárul.” Nos, a vihar megérkezett a virginiai Henriettába a halál, a vágyakozás, a megvilágosodás és egy brutális igazság kíséretében. A Hollókirállyal Maggie Stiefvater felteszi a koronát remekművére. "


Személyes vélemény:

És eljutottam ide is: véget ért a kedvenc könyv-sorozatom :( Egyszerre vártam ennek a könyvnek a megjelenését, de féltem is tőle. Mert tudtam, hogy ez a lezáró kötet. Természetesen eléggé spoiler-nézegetős vagyok, tehát a könyv olvasása előtt meglestem a könyvmolyon az értékeléseket. És meglepve olvastam olyanokat, hogy az írónő hagyott elvarratlan szálakat, és a vége nem egy szépen lezárt történet, hanem maradnak függőben lévő kérdések.
Sajnos igazuk volt. 

Annyi, de annyi kérdésem maradt :(  Hál istennek, hogy blogolok, így kiadom magamból :D
Kezdjük az írónő stílusával. Mint mindig, most is imádtam.
Imádtam, hogy ködösen fogalmaz. Hogy nem lehet mindig előre tudni, hogy egy látomás/álom az adott fejezet, vagy a valóság. Mert a kettőt furfangos módon keveri. Így az olvasót gondolkodásra készteti, és összezavarja. :D
Nagyon szépen alkalmazza a nyelvtani sajátosságokat: olyan metaforákat, hasonlatokat és megszemélyesítéseket írt, amire egy átlag ember nem is gondolna.

Egyszerűen imádtam a leírásait, meg a tökéletesen összetett párbeszédeit. Pont annyi információt közöl a párbeszédeiben, amennyi az adott szituációhoz szükséges. Leírja azt is, hogy a szereplők hogyan "olvasnak" egymás gondolataiban a non verbális jeleken keresztül. És azt a határtalan szeretetet is gyönyörűen leírja, ami a karakterek között van.

A szereplők nem térnek el az elveiktől, ugyanolyanok, mint amilyennek megismerhettük őket.
Persze van némi személyiségfejlődés mindenki karakterében, de nem vesznek 180 fokos fordulatot. És ez tetszik.

A történetben váratlan fordulatok sora követi egymást. Néhol szinte felkiáltottam volna meglepődöttségemben, hogy "Ne, mi ez?" :D 

És elérkeztünk a lezáratlan kérdések listájához: 
- Gansey hogyan reagált, amikor megtudta, hogy Cabeswater feláldozta magát érte, hogy visszatérjen a halálból?
- Cabeswater milyen emberi alakot öltött az áldozathozatala előtt?
- Vajon Szürkének sikerült megvalósítania az elképzelését, hogy leszámol a varázslat-mániás gonosz emberkékkel? A végén visszatért Maurához?
- Adam és Ronan végül összejöttek?
- Nem sikerült felébreszteni sehogy sem Glendowert?
- Ronan milyen alakba álmodta meg az új Cabeswatert? És ezzel vissza tudta őt hozni a halálból, vagy az egy új Cabeswater?
- Blue a jövőben egyetemre ment? Gansey-vel együtt maradtak, vagy szétváltak az útjaik?
- Matthew-nak nem lett semmi komolyabb baja, amikor megtámadta Ronant a démon?
- Blue apja örökké abban a fában maradt, vagy néha emberi testet öltött?

Remélem igaz a hír, hogy az írónő újabb könyv-sorozatot adna ki Ronan életéről, ami ennek a folytatása lenne. Nagyon szívesen olvasnék még erről a történetről :)