Colleen Hoover és Tarryn Fisher - Soha, de soha 2. (never never)
Vigyázat, erősen spoileres terület következik!
A könyv fülszövege:
Mint kiderült, egyik sem talált. A megfejtésre Silas jött rá, mégpedig arra, hogy lelkitársak, és amikor szakítottak a "sorssal szórakoztak".
Ezt pedig abból következtette ki, hogy az előző 48 órában beleszeretett Charlie-ba, és a memória törlés előtt rá gondolt, hogy nem akarja elfelejteni.
"- Mi van akkor, ha nekünk muszáj együtt lennünk? És az, hogy ezzel szembeszálltunk, valamiféle... nem is tudom... hasadást okozott. "
A következő órákban Silas megpróbálja elérni Charlienál, hogy megint belé szeressen, ezért mindenféle őrült dolgot kitalál.
Mint azt sejteni lehetett, ez egy happy end-es könyv. Így sikerül megtörniük az átkot. :)
A könyv elolvasása végén úgy éreztem, hogy sok kérdésemre választ kaptam. Ám mégis, mintha valami hiányozna.
Nem épp erre a teóriára számítottam. Ettől olyan mese-szerű lett az egész.
Sajnos Charliet az egyik könyvben sem tudtam megszeretni. Számomra olyan unszimpatikus egy karaktere van szegénynek, ez a morcos-nehezen bízom meg másokban- önfejű stílus nekem nem jön be. Viszont Silast imádtam, már az első könyvtől kezdve.Minden tiszteletem az övé, hogy képes elviselni Charliet, és még szereti is :D
Az írónők sajnos nem tértek ki a történet végén arra, hogy
- Charlie apja valóban a börtönben maradt-e még hosszú évekig
- a Rák megtudta-e, hogy Charlie apja az ő apja is, tehát van két féltesója
- Landon és Janette összejöttek-e
- Charlie anyja össze tudta-e szedni magát, és elvonóra ment az alkoholos italok miatt
Összességében a könyv tetszett, csak kissé hiányérzetet hagyott maga után bennem.
"Tudod, ki voltál valaha és ki akarsz lenni a jövőben?
Silas Nash és Charlize Wynwood kénytelen elmélyedni a múltban, hogy megoldják saját rejtélyeiket. Versenyt futnak az idővel, hogy megtalálják a szükséges válaszokat, mielőtt mindent elveszítenek.
Vajon vissza tudják szerezni, ami egyszer már az övék volt? Visszakaphatják-e a régi énjüket?"
Személyes vélemény:
Személyes vélemény:
És íme, megkaptuk az utolsó 48 órát (+ a 48 óra után pár perc, no meg az epilógus :D).
De csak szépen sorjában...
De csak szépen sorjában...
Nagyon-nagyon vártam, hogy megjelenjen a könyv. Kíváncsi voltam, hogy az előbb felsorolt teóriák közül igaznak bizonyul-e valamelyik.
(1. Valami mentális betegség, pl. Alzheimer-kór2. Valami erős stressz vagy lelki gond. Valami, amin nem tudják túltenni magukat, és az agyuk úgy próbálja helyretenni a dolgot, hogy törli az emlékeiket.
Mint kiderült, egyik sem talált. A megfejtésre Silas jött rá, mégpedig arra, hogy lelkitársak, és amikor szakítottak a "sorssal szórakoztak".
Ezt pedig abból következtette ki, hogy az előző 48 órában beleszeretett Charlie-ba, és a memória törlés előtt rá gondolt, hogy nem akarja elfelejteni.
"- Mi van akkor, ha nekünk muszáj együtt lennünk? És az, hogy ezzel szembeszálltunk, valamiféle... nem is tudom... hasadást okozott. "
A következő órákban Silas megpróbálja elérni Charlienál, hogy megint belé szeressen, ezért mindenféle őrült dolgot kitalál.
Mint azt sejteni lehetett, ez egy happy end-es könyv. Így sikerül megtörniük az átkot. :)
A könyv elolvasása végén úgy éreztem, hogy sok kérdésemre választ kaptam. Ám mégis, mintha valami hiányozna.
Nem épp erre a teóriára számítottam. Ettől olyan mese-szerű lett az egész.
Sajnos Charliet az egyik könyvben sem tudtam megszeretni. Számomra olyan unszimpatikus egy karaktere van szegénynek, ez a morcos-nehezen bízom meg másokban- önfejű stílus nekem nem jön be. Viszont Silast imádtam, már az első könyvtől kezdve.
Az írónők sajnos nem tértek ki a történet végén arra, hogy
- Charlie apja valóban a börtönben maradt-e még hosszú évekig
- a Rák megtudta-e, hogy Charlie apja az ő apja is, tehát van két féltesója
- Landon és Janette összejöttek-e
- Charlie anyja össze tudta-e szedni magát, és elvonóra ment az alkoholos italok miatt
Összességében a könyv tetszett, csak kissé hiányérzetet hagyott maga után bennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése